Rifleman. A leginkább elterjedt, "multifunkcionális" csapattag. Mobilisnak kell lennie, fedezőtüzet biztosítani, vagy épp előrenyomulni az idegen területekre. A lövészek legtöbbször hosszú fegyverekkel rendelkeznek, melyekkel közepes távolságokat tudnak fedezni. A lövész az alapja minden más katonai feladatot ellátó csapattagnak. A lövészek csapatban mozognak és általában elől, vagy hátul helyezkednek el a felállásban.
Scout. Könnyű, lehetőleg kis méretű, rövid távon hatásos fegyverrel rendelkező játékos. Jó rejtőzködő, lopakodó képességgel megáldott. Fontos még, hogy jó helyzetfelismerő képessége legyen és megfelelő helyismerete, vagy tájékozódási képessége. Ő az aki informálja a csapat többi tagját az ellenség pozíciójáról, létszámáról, esetleges haladási irányáról és különleges esetben akár fegyverzetéről is (pl sniper). Ezt természetesen rádión is megteheti, de sok esetben a scoutnak szerencsésebb kézjelekkel komunikálnia, tehát ezen jelek ismerete is lényeges lehet. A felderítőnek csak akkor kell lőnie, ha a helyzet feltétlen szükségessé teszi, vagy, ha visszatér a csapatához (visszarendeződik az alakzatba), hogy részt vegyen a támadásban, hiszen ellenkező esetben könnyen észreveszik és mivel felderítőként eltávolodott a csapatától, valószínűleg ki is lövik. Persze az eltávolodás alatt nem kell túl nagy távolságra gondolni, de általában ez a pár méter is elég ahhoz, hogy egy jól felfegyverezett ellenséges osztag kiszedje mielőtt a csapat többi tagja odaérne segíteni neki. (by Typ)
(Designated) Marksman (DM) A mesterlövész nem összekeverendő a Sniperrel, ugyanis a DM-nek nincs akkora hatótávolságú fegyvere, de ugyanakkor hasonló szerepet tölt be. A sniperekkel ellentétben a mesterlövészeket olyan fegyverekkel szerelik fel, melyek kisebb lőtávolságú, precíziós lövések és sorozatok leadására is képesek. A sniperekkel ellentétben csapatban mozognak és nem használnak különleges álcaruhát.
Különleges, kifejezetten precíziós lövések leadására képes, egyes lövéssel ellátott fegyvert használó játékos. Mestere a rejtőzködésnek és lopakodásnak. Egyedül, vagy egy Spotterrel dolgozik együtt. A sniperek kiváló rejtőzködő képességüknek köszönhetően sokszor kapnak akár csak felderítésből álló feladatokat is. Nem árt, ha van náluk rádió. Érdekesség képpen írom, hogy a legtávolabbról leadott halálos lövés: 2,430 m. A sniper-eknek több dologra is figyelniük kell lövés közben, mint például a levegővételre. Az Airsoftban persze nem ilyen éles a helyzet, de azt tudni kell, hogy sok türelem és fegyelmezettség szükséges egy ilyen poszt betöltéséhez. Meg kell tudniuk bevárni az ellent és helyesen megbecsülni a távolságot, mert különben nagyon csúnya találatok keletkezhetnek fegyverük tuningoltsága miatt.
Medic. Minimum egy lövész fegyverzetével és képességeivel rendelkező ember. Airsoftban természetesen nem kell operálni harc közben, de gyógyítás közben ugyanúgy védtelenné válhat, mint a valós életben. Nem árt, ha képes gyorsan és biztonságosan mozogni. A leader mellett a csapat egyik legfontosabb embere. Középen ajánlott elhelyezkednie a felállásban.
Automatic Rifleman, Support. A legnagyobb tűzerejű ember a csapatban. Gyorsan/könnyen manőverezhető, sorozatlövés leadására képes fegyverrel rendelkezik. Egyetlen csapat sem lehet teljes nélküle. Idegen területekre való behatoláskor ő ad fedezőtüzet a csapatnak, melyben az ellenséges erőket fedezékben maradásra kényszeríti, míg a csapattagok behatolnak a területre es ártalmatlanná teszik az ellenséget. Nehezebb fegyverének köszönhetően kevésbé mobilis, tüzelni leginkább egy adott pozícióból szokott. Fegyvere a stabilitás megkönnyítése érdekében bipodokkal van ellátva. Airsoftban a MASZ szerint a support nem lőhet futás közben. Középhátul, középelől ajánlott elhelyezni egy felállásban.
Grenadier. Ez az az ember, aki tízmillió BB-t ereszt az arcotokba, amikor végigrohantok a folyosón. Azt hiszem ez is eléggé egyértelmű, ha valakinek nincs gránátvetője, akkor nem lehet gránátos. Nagy ütőképességet képviselhet adott szituációkban. Mivel a pozíció támogató szerepkörbe tartozik, középen elől, vagy középen hátul ajánlatos elhelyezni a felállásban.
Team Leader. Azt hiszem ez egyértelmű. Ő a csapat agya, ő irányítja a csapatot. Minimum felszerelése megegyezik a lövészével, de sokszor távcső és kommunikációs eszköz is található nála. Képesnek kell lennie gyorsan felmérni a helyzetet és a megfelelő parancsokkal sikerre vinni a csapatát. Képesnek kell lennie a saját csapatának mozgását más csapatokéhoz szinkronizálni. Teljes felelősséget vállal a küldetések sikeréért, vagy sikertelenségéért. Mivel fontos személyiség, valahol középen helyezkedik el a felállásban.
Bizonyos posztok között természetesen lehetnek átfedések.
Forrás: www.darkenedsector.hu Köszönet érte.